Határokon Túli Magyarságért Alapítvány

 
 
A pécsi székhelyű Határokon Túli Magyarságért Alapítvány 1992-ben alakult azzal a céllal, hogy megteremtse a határon túli magyarsággal való rendszeres kapcsolattartás és együttműködés lehetőségeit, formáit. Előtérbe helyezte mindazon tevékenységek szervezését, amelyek elősegítik az anyanyelvi kultúra ápolását, a magyarságtudat megerősítését, a hagyományos közösségi értékek bemutatását, továbbfejlesztését és ezáltal megteremtse az országhatároktól független kulturális információcserét.

A Határokon Túli Magyarságért Alapítvány Kuratóriuma Dr. Bokor Béla elnökletével több, mint 10 éves tevékenysége alatt kiemelt törődéssel szervezte a hagyományos közösségi kulturális értékek bemutatását, a tanulók oktatási feltételeinek segítését, valamint közreműködött a Kárpát-medencei magyarság szociális helyzetének javítása érdekében.

A Határokon Túli Magyarságért Alapítvány Kuratóriuma - a Baranya Megyei Önkormányzatnak, Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának, valamint további támogatóknak köszönhetően - 2001. szeptember 7-én megnyitotta a Pannon Magyar Házat, amely szolgáltatásaival, szellemi és technikai infrastruktúrájával most már rendszeresen tudja segíteni a határon kívül élő kisebbségi magyarságot.



A Határokon Túli Magyarságért Alapítvány
Pannon Magyar Házának tevékenysége

A Határokon Túli Magyarságért Alapítvány Pannon Magyar Háza egy újabb színfolttal szélesíti Pécs városa, Baranya és egyben a dunántúli megyék humán szolgáltatói szféráját, mely nemcsak regionális, hanem országos jelentőséggel is bír.

A Pannon Magyar Ház olyan új típusú intézmény, mely szervezőmunkájával, módszertani, szakmai tanácsadásával, teljes infrastruktúrájával szolgálja a határon kívül élő kisebbségi magyarságot, a Pécsett, Baranyában, illetve a régióban letelepedett magyarokat.


 

Információs pont

A Pannon Magyar Ház információs pontként való működése segíti a határon túli magyarokról szóló törvény megértését és annak mindennapi alkalmazását (a kedvezmények és támogatások igénybevétele, oktatási intézményekbe való bekerülés, ösztöndíj rendszer, munkavállalási lehetőségek stb).

A Pannon Magyar Ház határon túli magyar kapcsolatai révén igény szerint segíti a Pécs és Baranya megye településeinek Kárpát-medencében lévő testvér- és partnervárosi kötődését, illetve a kapcsolódó közös rendezvényeit.

A Pannon Magyar Ház egyik hosszú távú terve egy Kárpát-medencei magyar adattár létrehozása, mely tartalmazza a Kárpát-medencében működő magyar képviseletek, egyházak, iskolák, múzeumok, néprajzi és helytörténeti gyűjtemények, kortárs alkotó művészek címtárát. A Pannon Magyar Ház fent említett tevékenységét 2002-ben megkezdte és folyamatos frissítés mellett tovább bővíti a már meglévő anyagot.

A Pannon Magyar Ház egyben tájékoztatja a határon túli magyar szervezeteket a pályázati lehetőségekről is, mely további programok megvalósítását eredményezi a Kárpát-medencei magyarság kultúrájának bemutatásában, megőrzésében.


Közösségi, kulturális, oktatási tér

A Pannon Magyar Ház rendszeresen szolgál helyszínként a pécsi, baranyai és regionális egyesületek rendezvényei számára.

Termet biztosít a határon túli magyarokat érintő tárgyalásoknak, összejöveteleknek, melyek újabb párbeszédeket nyitnak meg a Kárpát-medencében élő magyarok között.

Az immár több mint két évtizedes hagyományokkal rendelkező Határon Túli Magyarok Fesztiválja, és a szintén nagy múltú "Európa jövője - a jövő kultúrája" nemzetközi konferenciasorozat mellett az alapítvány rendszeresen szervez kisebb programokat, melyek a kisebbségben élő, különböző nemzetek szervezeteinek, kulturális csoportjainak együttes bemutatkozását segítik.

A Pannon Magyar Ház kapcsolatot tart fenn a Baranyában működő nemzetiségi házakkal, klubokkal és közös programoknak a szervezését indítványozza a kisebbségben és a többségben élő nemzetek egymás elfogadása, a békés együttélés kialakulásának érdekében a Kárpát-medence térségében.

A Pannon Magyar Ház kiállításaival lehetőséget biztosít a határon túli magyar fotó- és képzőművészek munkáinak megismerésére, valamint a magyar kézművesség bemutatására.

Külön gondot fordít az anyanyelvi kultúra ápolására, a határon túli magyar alkotások, irodalmi művek bemutatására.

Rendszeresen kíván szervezni olyan rendezvényeket, mely a magyar népzenét és táncokat mutatja be a pécsi és baranyai közönségnek.

A Pannon Magyar Ház az oktatás helyszínéül is szolgál, amely a magyarság múltját, jelenét és jövőbeli lehetőségeit taglalja. Bemutatja a Kárpát-medencében évszázadokon keresztül felhalmozódott magyar történelmi és kulturális értékeket, természeti kincseket, turisztikai látványosságokat.

Segít a határon túlról érkezett vendégeknek, iskolai kirándulóknak Pécs és Baranya megye kulturális és történelmi múltjának, jelenének megismerésében.


Könyvtár és dokumentációs tár, kutatási színtér

     A Pannon Magyar Ház megkezdte a Kárpát-medencei magyar könyvtár és dokumentációs tár kialakítását, ahol megtalálható a határon túli magyarsággal kapcsolatos szépirodalmi, tudományos és ismeretterjesztő művek legjava.
A Pannon Magyar Ház könyvtára egyben hozzáférhetővé teszi a határon túli magyar folyóiratokat, gyermeklapokat az érdeklődők számára. Folyamatosan bővül mindemellett a hatéron túli magyar tájegységekkel és civil szervezetekkel kapcsolatos kiadványok, aprónyomtatványok archívuma is.

A 2002-es könyvtári tevékenység megalapozza egy olyan bibliográfia létrehozását, mely a nemzeti kérdéssel, a nemzeti önazonosság tudattal, a hovatartozással, a magyarság sorsával, múltjával, jelenével és az Európai Uniós csatlakozást követően a magyarság további útjával foglalkozó könyvek adatait tartalmazza.

A Pannon Magyar Ház könyvtára így lehetőséget biztosít a magyarság kérdéskörét kutatók számára az ezzel kapcsolatos könyvek hozzáféréséhez, valamint a bibliográfia által további könyvek megleléséhez, melyek az adott témát dolgozzák fel.


Művészeti műhely

A Pannon Magyar Ház nagy jelentőséget tulajdonít a régi magyar népművészeti hagyományok bemutatásának és átörökítésének az utókor számára.

A Pannon Magyar Ház művészeti műhelye a ház bensőséges közösségei tereiben kap helyet, ahol a hallgatók a magyarság ősi foglalkozásainak, hagyományainak elméleti megismerését követően, a kézműves gyakorlati órákon elsajátítják a kosárfonás, a nemezelés, a gyöngyfűzés és a szövés ősi mesterségét.
 
A művészeti műhely egyben a magyar népzenét is közelebb hozza az érdeklődők számára.
 
 
További képeink a Pannon Magyar Házról